Mindannyian töltődünk a hivatásunk által, és akár beismerjük, akár nem, érdemes körbejárni ezt a témakört is, hiszen mindannyiunknak van szeretetnyelve, mindenkinek más jelent motivációt, és egyúttal elismerést.

Azért az elismerés szót, és nem a motivációt választottam, mert a motiváció inkább azt jelenti, ami Neked örömet ad, tehát belőled fakad, de az elismerést azt rendszerint mi kapjuk, és bizony, az is lényeges. És ez is összefüggésben áll a közérzetünkkel, akár alkalmazottként dolgozunk még jelenleg, akár már vállalkozói, vezetői szinten vagyunk.

Most, hogy ezt tisztáztam, az elismerést én három részre osztom:
1. Anyagi elismerés: Ez a legegyértelműbb, hiszen a jó fizetés, a folyamatos, stabil bevétel mindig megnyugtató, még akkor is, ha alapvetően nem a pénz az elsődleges számunkra. Hiszen kiadások minden esetben vannak, amiket, ha tudunk fedezni, plusz azokra is költeni, javakat fordítani, ami számunkra igazi öröm – legyen az akár maga a vállalkozásunk fejlesztése, bővítése, nem elhanyagolható tényező.

2. Szakmai elismerés: Komolyabb terület. Ha már vállalkozásban dolgozunk, akkor ez jelenti a vevők visszajelzését a termékünkre, ha szolgáltatunk, akkor a fogyasztókét, ügyfelekét. A megelégedettségük számunkra azt mutatja, hogy érdemes csinálni, jó az irány, amerre járunk. Hasznos és értékes mindaz, amit véghez viszünk. Munkahelyen a kollegiális visszajelzések, az, akire esetleg felnézünk, aki mentorunk, annak mondatai rendszerint sokat nyomnak e téren a latba.

3. Jövőkép: Célok nélkül létezni? Már korábban is írtam erről, hiszen az üzleti terv elkészítésénél is szükséges a stratégia, az előrelátás, még akkor is, ha majd átírjuk, ha másképp alakul. Egy vízió, egy lehetséges álom elérése óriási, belső motiváció számunkra, egy többszemélyes vállalaton belül pedig egymásnak adott lendület, hogy van előre, tudunk együtt fejlődni, és még nagyobb dolgokat létrehozni!

Ugye milyen fontos mindegyik? Tapasztalataim szerint alapvetően ezeket el is szokta az emberek zöme felejteni, hogy mind-mind fontos, majd csodálkoznak, hogy nem találják a helyüket. Vagy nehezen-görcsösen megy a munka. Meg a vállalkozás és különben is. És mire rádöbbenünk, már összecsuklott alattunk minden. Amiért természetesen mindenki más hibás. Pedig ilyenkor nem ez történik, hanem egyszerűen magunkban érdemes tudatosítanunk, nekünk mi áll rendelkezésre, és mi az, amit szeretnénk megélni, és miért tudunk tenni? Fontos, hogy ezeket rendszerint nem kérni szokták. Bár megbeszélni lehet, és olykor érdemes, ha másik fél is érintett, de azért a legtöbb esetben, ahogy folyamatosan dolgozunk, és hitelesek vagyunk, abban, amit csinálunk, akkor ez érkezik magától.

 

Neked mi jelenti a teljes “IGENIGENIGEN” állapotot? Mit jelent számodra az elismerés? Hogy viszonyulsz ehhez a kérdéshez a vállalkozásodban?

Mindig van lehetőség változtatni! Töltsd ki a kérdőívem, nézzünk rá együtt!

 LÉPJ A KÖVETKEZŐ FOKRA!

Brigi