Második alkalommal vettem részt a havonta megrendezett eseményen, ezért újra klaviatúrát ragadtam, hiszen ezúttal már személyesen is el tudtam menni, e mellett arra is kíváncsi voltam, vajon tudnak-e újat mutatni, ha valaki többször is elmegy.

A galaxis őrzői

Már korábban is eszembe jutott a vol. 2. kifejezés, aztán arra is rájöttem, hogy A galaxis őrzői című film szintén hozzájárult. Különböző karakterek, különböző élettapasztalattal, vállalkozással, különböző kreativitással, és örültséggel összeállnak, és voltaképp megmentik, akit meg kell. Kicsit talán mind ilyenek vagyunk. Rajtunk áll, hogy hová csatlakozunk, kikkel osztjuk meg tudásunkat. Ennek pedig van második fokozata.

 

Fotók: Gacsadi Albert

(az első képen én, a másodikon Zsuzsi, és a résztvevők figyelő tekintete)

A világ megmentése és az ügyfélszerzés

Az ügyfélszerzés soha ki nem merülő téma, és igény, amire természetesen magamtól is rájöttem, viszont az, hogy nem egyedül kell gondolkodnom, hanem elérhető esemény is van a témában, változatlanul nagy öröm számomra. Mindig hallhatunk valami újat, egy másik véleményt, módszert, amely másnak bevált, és talán nekünk is segíthet. A közösség ereje, nos, az pedig egyszerűen elképesztő. Hogy jön ide a nagy mentőakció? Nos, egyszerűen: a terméked/szolgáltatásod segít valakinek. Jobban beszélni egy idegen nyelvet, boldogabbnak, kiegyensúlyozottabbnak lenni az életedben, egy tengerpartra utazni a családdal és felejthetetlen élménnyel gazdagodni, vagy éppen pár olyan fotó készülhet Rólad, amellyel elégedett is vagy, és akár az üzletedben is előnyösen tudod használni.  És ez a mi világunk, a Te világod. Talán nem Chris Pratt lép be az ajtón, ugyanakkor, amit mi magunk tudunk tenni a saját életünk, és környezetünk, vevőink minél magasabb szintű kiszolgálásáért, az bizony rajtunk áll. Ehhez járul hozzá igen nagymértékbe ez a rendezvény.

Az előzőről itt tudsz olvasni, szintén érdemes: http://lepcsofok.com/ugyfelszerzesrol-oszinten/

Mivel adott többet, mást másodjára?

Adott, méghozzá nagyon sokat. A múltkor online néztem meg – erre is van lehetőség -, és ugye először. Most személyesen, és már volt viszonyítási alapom. Már a legutóbbi alkalommal is volt rá példa, hogy valaki akár több workshopon vett részt. Az, hogy személyesen építed a kapcsolatokat, új emberekkel ismerkedsz, óriási erőt és lendületet tud hozzá(d)tenni, emberileg és a vállalkozásodhoz egyaránt. Bátran biztatom azokat is, akik online voltak jelen, hogy ismerkedjenek, szóljanak hozzá a témákhoz, mert megéri. A személyes jelenlétet bár ott rögtön pótolni nem tudja, ugyanakkor kapcsolatokat, és tapasztalatokat, új nézőpontokat ugyanúgy ki tudsz alakítani!

 

Fotó: Gacsadi Albert

(Az első Krassói Viktor egyedül, a másodikon az Ügyfélszerzésről őszintén mindkét házigazdája: Krassói Viktor és Kocsis Zsuzsi, és a résztvevők egy része)

A feladatok

Bizony megújultak. Zsuzsi és Viktor figyel, visszajelzést kér a korábbi eseményeken, és ennek megfelelően fejlődnek, és változtatnak. Kicsit workshop, kicsit előadás, ahol interaktív játékokon keresztül szinte folyamatosan inspirálódtunk, sőt, új nézőpontból szemlélhettünk mindent. Megpróbáltunk 30 másodpercben bemutatkozni, de 3-3 percben beszélgetni is, ez utóbbi nem csak nálam bizonyult rövid időtartamnak, ami egyébként a későbbi találkozókhoz remek alapot adott.

After

A pár óra után, amit együtt töltöttünk, figyeltünk, ismerkedtünk, lehetőségünk van egymásnak bemutatkozni, beszélgetni, külön találkozni, és erre szintén külön figyelmet fordít a két szervező. Nincs kizárólagosság, vagy ellenségeskedés, enyém-tiéd. Miénk van, ez a pár ember, akivel a néhány órát online vagy offline együtt töltjük, és hogy merre visz egy-egy kezdeti ismerkedés, már mindenkinek a saját dolga, és örömmel várják a beszámolókat ezekről a találkozókról.

A héten három csodás emberrel találkoztam, és még hárommal vagyok egyeztetés alatt. Eddig. Azért azt gondolom, hogy ez elég jó arány, ha csak magát az esemény címét veszed figyelembe: Ügyfélszerzésről őszintén. Nem biztos, hogy mindenki a másik ügyfele lesz, de egymás tapasztalatának megosztása, a tudás átadása kincset ér bárki számára, legyen az évtizedek óta sikeres vállalkozó, vagy éppen kezdő. Ezúton is köszönöm az eddigi beszélgetéseket, és örömmel várom a továbbiakat.

A következő eseményre itt tudsz jelentkezni, érdemes mielőbb! Időpont: 2018. 09.10. https://www.facebook.com/events/301930073899434/

FB oldaluk: https://www.facebook.com/TollKockasfuzetTelefon/

Szeretettel,

Brigi