“Ha nyerő dologra akadsz, naponta foglalkozz vele. Az életed árán is oltalmazd.” Gordon Ramsay

Az induló vállalkozásoknál elengedhetetlenül fontos, hogy megtervezd az éved. Ha a cég mellett még alkalmazottként is dolgozol, akkor pedig pláne, hiszen arra is kell figyelni, hogy egyik helyen is teljesüljön minden, a másik pedig fejlődjön. A család, és egyéb tényezők pedig szinté befolyásolnak.

Fenti lehet ez a mottó 2020-ra, mit szóltok?! 🙂 És ha nem is életünk árán, de legalábbis mindent tegyünk meg azért, hogy az idei év a korábbiaknál is sikeresebb legyen. Ehhez pedig jó sok segítséget nyújt ad, ha előre megtervezzük az évet.

Miután a tavalyi év végén, illetve az idei elején kaptam vagy ötféle évrendező t, meg kampánynaptárat, zsebnaptárat, ilyen lapot, olyan lapot, és végül leültem összesíteni, rájöttem, hogy mintegy 10 lapot tudok ezekből használni. Nagyon szépek, nagyon jók, de:

  • a tavalyi évet már nem tudom megváltoztatni
  • az ideihez meg egy csomó mindent hozzátennék
  • csak januárban tudtam leülni megtervezni az idei évet, és azt sem 1-én

Ti megterveztétek már az idei évet? Milyen szempontokat vettetek figyelembe? Adok pár tippet, hátha még hozzá tudtok tenni a saját ötleteitekhez! Segítségként terveztem könyvjelzőt, amire írhattok, kicsit és nagyot is (a képek között megtaláljátok, ha kicsi a méret, szóljatok és átküldöm külön). És persze megmutatom a szépséges naptáram, amibe kézzel írok, e mellett a digitális lehetőségekre is felhívom figyelmeteket.

Tehát:

Évtervezés 2020

  • Fix időpontok (azok, amelyeknek már tutira megvannak, vagy akár évente ismétlődnek)
  • Leendő időpontok (azok, amelyekről már tudtok, de kb. hónapra tudjátok körülírni, hó elejére írjátok be, ez egyúttal emlékeztető is Nektek)
  • Szabadságok (ha van gyerkőcöd, akkor különösen fontos, de a nyári szabadság, egy előre tervezett nagy utazás, kirándulás, szintén jöhet ide)
  • Pihenés és Feltöltődés (mozi, színház, séta a Margitszigeten, olvasás, bármi, ami kikapcsol és feltölt, hogy aztán még nagyobb lendülettel vághass bele a következő feladatba)
  • Sport (ha van heti szinten azért, ha nincs, akkor tervezz be :))
  • Jeles napok (fontos születésnapok, névnapok – bár a Facebook sok mindent kiír, azért mindent nem) Itt akár az ügyfelekét is számon tarthatod, vagy éppen kiírhatod minden nap a névnapot, meg akármi, ugyanígy a népi hagyományok, Föld Napja, Víz Világnapja, Tavaszi Napéjegyenlőség, évszakok, stb.
  • Ünnepek és hosszú hétvégék
  • Projektek (azok, amelyeket szeretnél megvalósítani, de még nem tudod, hol-mikor-hogyan)
  • Érdekességek (ami Neked fontos, a cég szempontjából kiemelkedő, lehet egy céges party, egy csapatépítő tréning, a cég szülinapja, nagyobb megbeszélések)
  • Stratégiai terv felállítása és ellenőrzése, esetenként újratervezése (bizony, egy éven belül érdemes megvizsgálni, hol tartotok éppen, merre mentek és ha szükséges újratervezni) – Tehát TERMÉK/SZOLGÁLTATÁS fejlesztése
  • Kommunikáció&Marketing tervezése. Lesz-e bármilyen sajtóesemény, tréning, tanfolyam kifelé az ügyfeleknek, hogyan, milyen módon kerülnek megszólításra, mi változik, halad a korábbiakhoz képest?
  • Pénzügyi tervezés (egy naptárba belefér, ha nem is forintra írod bele, de akárcsak a stratégiánál-akár azzal is egybeveheted, csak ne maradjon ki – szintén fontos, mennyit, mire adsz ki, és ezeknek újratervezése)
  • Ügyfelek (régiek, esetleges függők, tehát akikről már tudsz) vezetése, kapcsolatfelvétel újra és visszamenőleg
  • Személyes dolgok (szűrővizsgálatokon át, gyerkőc szülinapi buliján át, a kötelező mosásig minden mehet, ha ez Téged segít). Ha otthon dolgozol, akkor a heti rend alapvetően óóóriási segítség!
  • Fejlődés (van-e már ötleted, hogy te, vagy akár a cég hogyan fejlődik, tréning, tanfolyam, egynapos képzések, online vagy akár írásos anyagok által. Vannak-e időpontok, tervek, ha nem, akkor ezekre is időt szánni, évente akár többször is
  • Egyéb (minden, ami nekem most nem jutott eszembe, tehetsz bele inspiráló idézetet, képet, csinálhatsz egy mini álomfalat, csak épp a naptáradba ragasztva, meg bármi, ami fontos és segít)

NAPTÁRAK

Bármilyen csodás naptárat is vettél, amibe kézzel írsz – én imádom – azt néha otthon hagyhatod, elfelejthetsz felírni valamit, ezért érdemes a Google Calendart is használni. Ez Androidra és Iphone-ra is letölthető, és szinkronizálható. Általában mindenki rendelkezik gmail-lel, más pedig nem kell hozzá. De e mellett van a To Do List, a Wunderlist, az Asana, és még többféle online listaírós progi, amik közül válogathattok, melyik Nektek a legszimpatikusabb. 🙂

Vannak még ötleteitek, mit tennétek még bele? Igyekeztem mindenre gondolni, ha tudok segíteni, keressetek bátran! 🙂

#lepcsofok #fokrolfokra #evtervezes #dolist2020 #terv2020 #jegyzet #sablon #calendar #naptár #fejlődés #marketing #stratégia #pénzügy #tréning #mindennapok